MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Magyar Faluszövetség (MFSZ)

Magyar Faluszövetség (MFSZ)

                    

A Magyar Faluszövetség 1989 októberében Budapesten alakult 136 település részvételével a legkisebb települési önkormányzatok érdekeinek képviseletére. Tagjai kezdettől fogva csak községi önkormányzatok, jelenleg 200 település. Elnöke 2006 novemberétől Szabó Gellért.

Érdekképviseleti tevékenységünk az önkormányzatokat érintő jogszabályok tervezeteinek véleményezésében, a falusi vezetők számára konferenciák szervezésében, információk megosztásában merül ki. Folyamatosan tagja vagyunk a Kormány és önkormányzatok mindenkori egyeztető fórumának, ahol próbáljuk a döntéshozók figyelmét ráirányítani az országos népesség harmadát kitevő falusiak és tanyasiak gondjaira – mérsékelt sikerrel.

A falusi iskolák megmentése érdekében 2008-ban más civil szervezetekkel országos akciót szerveztünk, két évvel ezelőtt pedig egy átfogó vitairatot bocsátottunk a közvélemény elé a vidék jövőjéről. A társadalmi, gazdasági – ezen belül agrárgazdasági – és környezeti, valamint vidékfejlesztési kérdésekkel egyaránt foglalkozó anyag általános elismerést váltott ki a döntéshozók körében is, javaslataink azonban a jogszabályokban alig jelennek meg.

Az önkormányzati rendszer átalakítása kapcsán a falvak kötelező feladatai, és a rendelkezésre álló források ellentmondásaira fókuszáltunk több alkalommal is különféle médiákban.

A helyi ügyek intézése terén az átszervezés feladatcsökkenést a falvakban nem idézett elő, hiszen államigazgatási ügyek alig kerültek el tőlünk, a növekvő mértékű adatszolgáltatás pedig inkább több munkát jelent.

 

A MANORKA Projektben való részvételünkkel lehetőséget látunk arra, hogy

  • a konzorciumi partnerek némelyikével kialakuljon, másokkal erősödjön a szakmai kapcsolat;
  • a megyei fórumok során szövődő emberi kapcsolatok megfelelő alapját adják a falvak hatékonysági hálózatának.

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu