MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Képviselők Képzése Program - TÖOSZ munkacsomagja

Képviselők Képzése Szemerén


2015. május 4-5-én Gyurkó Béla trénerünk vezetésével került sor a Szemerei Képviselők Képzése programra Szemere, Garadna, Beret, Detek és Szalaszend önkormányzatainak részvételével.

Szemere község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Encsi járásban, a szlovák határ közelében található, lakóinak száma 380 fő.

A település a 3-as főközlekedési útról letérve könnyen megközelíthető.

A település nagyságához képest szépen kiépített infrastruktúrával rendelkezik, szennyvízhálózat megépítésének gondolatával foglalkoznak. Óvodát-50 gyermekkel, iskolát 100-nál több tanulóval működtetnek, természetesen a környező községekkel együttműködve. Gazdasági, kulturális élet tekintetében figyelemre méltó eredményekről számoltak be a szemereiek.  Utakat, orvosi rendelőt, községházát újítottak fel az elmúlt időszakban, szociális szövetkezetet hoztak létre, megszervezték a közmunkaprogramot, amelynek segítségével nagyon sok mindent megtermelnek, előállítanak, saját maguk szükségleteinek kielégítésére.

"A halmozottan hátrányos térségben lévő-élő emberek hozzáállásának példaképé is állítanám magam részéről Szemerét"-fogalmazta meg Gyurkó Béla tréner.

Nagyon érdekes volt, és a Polgármester Úr szervezőkészségét dicséri az, hogy 5 település, a házigazdán kívül :  Garadna (370), Beret(260), Detek (260), Szalaszend (1040), - zárójelben a lakosságszám -  képviseltette magát, 3 polgármesterrel és képviselőkkel.

A két nap alatt az alábbi témákat dolgozták fel:

Az első nap a képviselői szerep, az önkormányzat szervezete valamint az együttműködés témáit kerültek napirendre.

A második nap feldolgozták a költségvetés, közszolgáltatások, helyi demokrácia és településvezetés, valamint a társadalmi részvétellel kapcsolatos témákat.

A programköltségvetés témakörét is érintették, az ezzel kapcsolatos előadások elhangzottak, de a gyakorlati feladatok végrehajtását mellőzték az idő hiányában. 

Nagyon tetszettek a résztvevőknek a csoportmunkák, valamint a szerepjáték, amelyek eddig nem ismert erősségeiket hozták ki, a nem szokott szerepek adta feladatokat nagyon ügyesen oldották meg.

Látható volt itt is, hogy sok olyan információt kaptak, amelyekkel még esetleg nem foglalkoztak ilyen mélységig, ebben egyértelműen kiemelkedik a programköltségvetés.

Azt is tapasztalta trénerünk, hogy a résztvevők csak részben ismerték ugyan egymást, de mindezek ellenére nagyon jól együtt tudtak dolgozni: a tréning hatására majd olyan újabb megközelítési, együttműködési, feladat-megoldási, szerepvállalási, lebonyolítási lehetőségekkel fognak alkalmazni, amelyekkel eddig kevésbé éltek. 

A résztvevők a kitöltött tréningértékelő lapokon kifejezték elégedettségüket, összességében a kapott információkat, módszereket a mindennapokban is használhatónak találták.

Trénerünk számára is nagy elismerést jelentett, hogy az értékelésben a munkáját összességében „kiválónak” minősítették. 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu