MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Képviselők Képzése Program - TÖOSZ munkacsomagja

Képviselő-testületi tréning Iszkaszentgyörgyön


2015. május 28-29.  Iványiné Szabó Andrea vezető tréner és dr. Kovács Róbert szakértő és tréner vezetésével zajlott az Iszkaszentgyörgyi Képviselők Képzése program.

Iszkaszentgyörgyön zajlott kétnapos képviselő-testületi tréning 2015 május 28-29-én. A képzésen részt vett Iszkaszentgyörgy polgármestere, továbbá helyi képviselők, jegyzők és önkormányzati pénzügyi munkatársak.

Az tréning első napján a képviselői küldetéstudat és a település jövőéért való cselekvés kapott hangsúlyt. A bemutatkozást követően a résztvevők elmondták, hogy mit várnak a tréningtől.

Az első nap bevezető gyakorlatában a résztvevők egy könyvajánlót írtak arról, hogy hogyan képzelik el a településüket 2050-ben, milyen fejlődési tendenciákat helyeznek kilátásba, milyennek szeretnék látni településüket, mi lesz a település vonzereje akkor és mit üzennek a jövő generációinak.

A könyvajánlók felolvasása után mozgató játék következett: a csapatnak együttműködésben egy emelőszerkezet segítségével kellett egymásra építenie 3 építőkockát.

A nap utolsó feladataként visszatérve a 2050-es játékhoz a résztvevőknek olyan stratégiai célt kellett kidolgozniuk, amely a számukra ideálisnak tartott fejlődési ütem mellett megvalósíthatóvá teszi a 2050-es víziókat. A településvezetőnek átfogóbb szemléletben, inkább az átfogó célhoz közelítő stratégiát kellett kidolgoznia, míg a képviselőknek és hivatali dolgozóknak olyan stratégiai lépéseket, amelyek inkább programok és akciók szintjén működnek.

Iszkaszentgyörgy egységes víziója, hogy a település Székesfehérvár „Rózsadombja” legyen, infrastrukturális, turisztikai, gazdasági elemeket tartalmaz.

A második napot a társadalmi részvétel gyakorlattal kezdték, amelyben mindenki részt vett. A feladat megoldása konfliktusmentes volt és konszenzuson alapult.

Ezután (interaktív) előadást hallgattak a résztvevők a stratégiai tervezésről és a programköltségvetésről. A programköltségvetés gyakorlata nem volt idegen a hivatali dolgozók számára. Az önkormányzat részfeladatainak végrehajtása során gyakran visszaköszön a programköltségvetés gyakorlata, azonban a résztvevők számos új elemével is megismerkedtek a tervezés ilyen módszerének. Rendszerbe foglalva, átértékelődhettek az eddigi gyakorlatok. Az új technikát alapvetően jól fogadták és a gyakorlat során az igazolódott, hogy át is látják, megértették. Az eredményszemléletű számvitel megvalósult gyakorlata azonban nagyon erős kritikát kapott a hivatalban dolgozó pénzügyi szakemberektől.

Az előadások után tervezési gyakorlatot hajtottak végre a programköltségvetés jegyében. A résztvevők a saját településük 2050-es víziója alapján dolgoztak ki programokat és akciókat a célok elérése érdekében, majd közös monitoring során felülvizsgálták a terveket.

Vélemények a tréningről

A tréning végén a résztvevők elmondták, hogy az előzetes elvárásaikhoz képest mit gondolnak a tréningről. A tréning egyetlen visszatetszést keltő pontja az, hogy mivel munkaidőben zajlik, így a feladataiktól maradnak távol a résztvevők. Ugyanakkor összességében élvezték a kétnapos tréninget, a csapatmunkát és a játékos feladatokat.

 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu