MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Járások-Önkormányzatok Együttműködésének fejlesztése

Kőszegi tréning: ezúttal a Járási Hivatalban


Egyedülálló módon a Kőszegi Járási Hivatalban került sor a MANORKA járási tréningre 2015. június 18-19-én Ritecz Balázs trénerünk vezetésével.

A tréning sikere nagymértékben köszönhető a csoport pozitív és rendkívül aktív munkájának, valamint a járási hivatalvezető Asszony vendégszeretetének, illetve nyitottságának, illetve trénerünk kitűnő munkájának.

A projekt elején megfogalmazott cél maximálisan megvalósult, a résztvevők partnerként vettek részt mindkét napon.

Hatékonynak ítélték meg a tréninget, leginkább a kapcsolatteremtés, az egymásra figyelés, és az együttműködés gyakorlatait találták célravezetőnek.

A csoport tagjai elmondták, hogy a két hivatal között eddig is nagyon jó volt a kapcsolat, ennek köszönhetően a tréning mindkét nap jókedvvel és interaktív jelleggel működött.

A tréning menete az előre megválasztott forgatókönyv alapján zajlott, azonban rövid és egyszerű jégtörő gyakorlatokkal, valamint mozgató elemekkel igyekeztem a jó hangulatot megteremteni, illetve folyamatosan fenntartani. A hídépítés nagy sikert aratott, így ebben a feladatban is mindenki kivette a részét a munkából. A két fél híd tökéletes összhangban épült mindkét csoportnál, akik nagy tapssal ünnepelték a híd elkészültét, illetve „felavatását”. A szituációs játékok során sikerült két oldalról is megközelíteni az ügyfélbarát ügyintézés ismérveit, jellemzőit.A csoport tagjai egy együttműködést elősegítő paktum létrehozását fogalmazták meg, amely az alábbi főbb pontokat tartalmazta:

 - A Járási hivatal és az önkormányzat vezetőinek rendszeres (havonkénti) egyeztető megbeszélése.

- A járási és az önkormányzati munkatársak éves kötetlen összejövetele (piknik).

- A Járási, önkormányzati munkatársak tapasztalatcseréje (1 nap eltöltése a másik hivatalban, erre vonatkozóan éves terv elkészítése).

- Címlisták cseréje (név, munkakör, telefonszám, cím).

- Egymás jóhírét erősíteni.

- Szakterületen dolgozók szakmai egyeztető találkozása.

- A koszeg.hu-n (város honlapja) a járási hivatal elérhetőségeit, ügyfélfogadási idejét közzétenni.

- Ügyféltájékoztatás azonos elvek alapján.   

Észrevehető volt a tréning végére, hogy a csoport tagjai összekovácsolódtak, így a későbbi, előttük álló közös feladatok elvégzése sem okoz nehézséget.

A csoport tagjai fejlesztendő területként említették az alábbiakat:

- információ áramlás,

- munkatársak közötti kommunikáció,

- számítógépes rendszerek és eszközök fejlesztése,

- rendszerek közötti kapcsolat hiánya,

- járás és az önkormányzat fizikai távolsága,

- egységes iratminták hiánya,

- nem egyenlő ügyintézői leterheltség,

 

Ugyanakkor előnyként értékelték:

-          ügysegédi rendszert,

-          szervezetalakítás szabadságát,

-          személyes kapcsolatokat,

-          vezetők (jó) személyes kapcsolatait,

-          közös továbbképzéseket,

-          e-közigazgatás terjedését,

-          egyablakos ügyintézést,

-          eljárások egyszerűsítésének szándékát.

További fotók a tréningről

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu