MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Képviselők Képzése Program - TÖOSZ munkacsomagja

A Törökbálinti képviselők is bekapcsolódtak a MANORKA tréningbe


2015 július 3-4-én, Törökbálinton került sor a MANORKA Képviselők Képzésére. A kétnapos MANORKA képzésen polgármesterek, önkormányzati képviselők, jegyzők vettek részt. A tréninget Iványiné Szabó Andrea vezető tréner és dr. Kovács Róbert vezette. 

A résztvevők visszajelzései alapján élvezték a tréninget, a játékos, kötetlen feladatokat. A tréning végén, szóbeli visszajelzéseket adtak arról, hogy a várakozásaikon felüli volt a tréning és szorgalmazni fogják, hogy még az idei évben megismétlődjön, folytatódjon a tréning.  

A tréningen olyan jelentős kérdések is felvetültek, mint a képviseleti- illetve részvételi demokrácia határai; a képviselők felelőssége, döntési szerepköre és a lakossággal való kapcsolata.

A stratégia alkotási gyakorlat keretében a részvevők Törökbálint gazdasági programjának célrendszeréből, víziójából kiindulva 4 területen dolgozták ki annak részletesebb programelemeit. Ezek a gazdaságfejlesztés, a humán- és kommunális infrastruktúra, az önkormányzat – hivatal - lakosság vonatkozásában történő intézményfejlesztés, valamint a térségi és egyéb hálózatok. Ezekre a területekre kellett tevékenységeket, projekteket, intézményeket és/vagy együttműködéseket (partnerségeket) meghatározni. A gyakorlat végén a résztvevők a gyakorlat végén fejenként öt felkiáltójelet helyeztek el a számokra legfontosabb elemek mellé. Így alakult ki a végső prioritási rendszer, amelyben a tudásközpont, az új hivatal és a folyamatos képzések szerepeltek a legelőkelőbb helyeken.   

A tréning zárásaképpen mindenki elmondta tapasztalatait, élményeit, benyomásait a tréninggel kapcsolatban.

A tréning lezárásaként megkértük a részvevőket, hogy értékeljék a programot és a programon elsajátított tudás hasznosságát. A tréning összességében jó értékelést kapott, átlagosan 5,1 pontot (0-6-os skálán). A tréning össz-értékelésére a résztvevők átlagosan 5,3 pontot adtak.

A legmagasabb értékelést a trénerek munkája kapta, amelyre a válaszadók átlagosan 5,6 pontot adtak. 

 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu