MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Járások-Önkormányzatok Együttműködésének fejlesztése

Szatmárcsekei járási tréning


2015. június 23-24-én került sor Szatmárcsekén a Fehérgyarmati Járási Hivatal, Tunyogmatolcs és Szatmárcseke Önkormányzatinak részvételével. A tréner dr. Deák Ferenc volt.

A tréningre Szatmárcseke Községben, a Közös Önkormányzati Hivatal épületében (egy felújított kastély) került sor. A Fehérgyarmati Járási Hivatalt 5 fő, míg Szatmárcseke és Tunyogmatolcs községeket 4, illetve 3 fő képviselte. Jelen voltak többek között Tunyogmatolcs és Szatmárcseke jegyzői, polgármesterei, valamint Járási Hivatalvezető Asszony is.

 

Minden szükséges feltétel a adott volt ahhoz, hogy a tréning megfelelően lebonyolításra kerülhessen. 

Trénerünk beszámolója szerint sikerült a 2 nap folyamán a közigazgatás jelenlegi működési problémáit, anomáliáit nagyobbrészt feltárni, arra megoldási javaslatokat kidolgozni. Megállapították, hogy mindenki a „saját helyén” a saját feladat- és hatáskörében tudja a legtöbbet tenni azért, hogy egy jól működő és hatékony közigazgatása legyen az országnak.  

Sok olyan dolog megfogalmazódott a tréning során, melyek előrevihetik és jobbá tehetik az adott járás közigazgatási folyamatait. 

A résztvevők rájöttek arra, hogy a maga területén mindenki képes lehet arra, hogy jobban működhessen a sokszor okkal, vagy ok nélkül szidott közigazgatás. Ehhez fontos, hogy a meglévő jó kapcsolatot még jobbá tegyék, az egymás közötti kommunikációt erősítsék, az ügyfélhez még nagyobb megértéssel, empátiával forduljanak. Nem lehet egy-egy feladatot megfelelő koncepció, pozitív hozzáállás és megfelelő szakértelem nélkül jól megoldani.

 A tréningelemek rávilágítottak az e téren meglévő hiányosságokra és így újfajta gondolkodásmódra és hozzáállásra késztették a résztvevőket. A meglévő kisebb-nagyobb szervezeti problémák, a jogszabályi környezet és az emberi tényezők időnként meglévő negatív hatása mind-mind csökkenthető amennyiben nagyobb bennünk a rugalmasság, az empátia, a szakmai elköteleződés és a szaktudás. 

Fejlesztendő területek:

  • Jól működő adatbázisokra lenne szükség
  • az anyakönyvvezetői rendszerek nem kezelik a korábbi hasonló rendszer állományát.
  • tovább kell erősíteni az információáramlást a különböző közigazgatási szervek között.
  • a járási hivataloknak – feladathoz képest – alacsony számú foglalkoztatottja van, ami egyre inkább a munkavégzés hatékonyságának, szakszerűségének rovására megy.

 


Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu