MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) - kormányzat és szövetségek együttműködése

Összegző, információs megyei fórumok a MANORKA projektben


2016. április 30-án zárjuk MANORKA projektünket. Elért eredményeinkről, tapasztalatokról, továbbfejlesztési lehetőségekről és aktuális önkormányzatokat érintő szakmai kérdésekről minden megyében fórumot tartunk. 

A fórumokon MANORKA projekt eredményeit összegezzük és kiemelten foglalkozunk járási és önkormányzati hivatalok közötti együttműködés tapasztalataival. Valamennyi megyében ugyanazt a rendezvényt szervezzük meg, az adott megye aktuális információival. 

A fórum másik témaköre a 2014-20 közötti európai fejlesztési időszak önkormányzatokat érintő lehetőségeinek bemutatása az országos operatív programok és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretei között. 

A fórumon sor kerül aktuális önkormányzati ügyek tárgyalására, köztük az ASP rendszer ismertetésére, valamint a TÖOSZ programjainak megvitatására is. Lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a MANORKA  projekt partnerünk, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és a Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) is tájékoztatást tartson érdekvédelemi, szolgáltatási és közösségépítési munkájáról.

Az önkormányzati vezetőkön kívül a rendezvényre meghívást kapnak: a megye országgyűlési képviselői, a megyei közgyűlések elnökei, a járási hivatalvezetők és az MKKSZ megyei titkárai.

TERVEZETT PROGRAM

 A szakmai nap levezető elnöke dr. Zongor Gábor a TÖOSZ főtitkára, a MANORKA projekt vezetője

 1./ Köszöntők:

Házigazda polgármester, szervezők

 

2./ A járási és az önkormányzati hivatalok együttműködését elősegítő program                 tapasztalatai. Javaslatok a továbbfejlesztéshez. 

Előadó: Fehér József, MANORKA projekt járási munkcsoport vezetője

 

3./ A Magyar Államkincstár ASP programjának ismertetése

Előadó: Krucsó Balázs projektvezető, Magyar Államkincstár Elnöki Kabinet

 4./ A 2014-20 közötti európai uniós fejlesztési időszak önkormányzati lehetőségei

- általános tájékoztató az operatív programokról

Előadó: Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárság

- a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Programról:

Előadó: megyei önkormányzat

 

            Biztosítási kedvezmények és biztonságos vagyonkezelés önkormányzatoknak

Előadó: dr. Jankó Tamás ügyvezető igazgató, GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft.,

dr. Szászfai Gyula üzletágvezető , GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft.

Novák László Generali Alapkezelő Zrt. vállalati ügyfélkezelési vezetője

 

5/ Aktuális önkormányzati ügyek és a TÖOSZ programjai, a MANORKA projekt eredményei

Előadók:TÖOSZ elnöke/társelnöke, dr. Zongor Gábor a TÖOSZ főtitkára

 6/ Az MKKSZ az önkormányzati hivatalok dolgozóinak életpályájáért.

Előadó: Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára

A tervezett ütemezés:

 

Megye

 

Időpont

 

Helyszín

Bács

2016. január 19.

Lajosmizse

Borsod

2016. január 20.

Bőcs

Heves

2016. január 21.

Lőrinci

Békés

2016. január 26.

Vésztő

Csongrád

2016. január 27.

Balástya

Fejér

2016. január 28.

Rácalmás

Hajdú

2016. február 3.

Nádudvar

Jász

2016. február 4.

Cserkeszőlő

Zala

2016. február 9.

Csesztreg

Vas

2016.február 10.

Répcelak

Szabolcs

2016. február 24.

Ajak

Tolna

2016.március 9.

Iregszemcse

Somogy

2016.március 10.

Tab

Győr

2016.március 16.

Beled

Komárom

2016.március 17.

Réde

Baranya

2016.március 22.

Kozármisleny

Veszprém

2016.március 23.

Pápa

Nógrád

2016.március 24.

Szügy

Pest

2016.március 30.

Erdőkertes

 
 
 
 
 
 
 

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu