MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Önkormányzati szövetségek kapacitásépítése (5-ös munkacsomag)

Felhívás kérdőív kitöltésére


 

 

 

Az önkormányzati választási ciklus végéhez közeledve kiküldtünk egy átfogó kérdőívet, amellyel elsődlegesen a változásokra vonatkozó véleményüket kértük. Tekintettel arra, hogy az Ön tapasztalatára mindenképpen szükségünk van kérjük, hogy amennyiben még nem töltötte ki a kérdőívet szíveskedjék azt megtenni. Akik már megküldték véleményüket, nekik köszönettel tartozunk! Az Ön válasza és véleménye is befolyásolja, hogy a TÖOSZ és a partner önkormányzati szövetségek milyen álláspontot képviseljenek a további változtatási elképzelésekkel kapcsolatban. A kérdőív kitöltésének végső határideje: 2014. október 12.

 

Tisztelt Polgármester Asszony!

Tisztelt Polgármester Úr!


Önkormányzati kapacitás-építés norvég‐magyar együttműködéssel című projektünk 2013 őszén indult. A projekt a Norvég Alap támogatásával valósul meg. A Projekt Gazda a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), a projekt megvalósításában két norvég és további hét magyar projekt partner vesz részt.

A levelemben szereplő linken keresztül elérhető kérdőív az önkormányzatok érdekvédelmi munkájának erősítését szolgálja. A kérdőív elsődlegesen az elmúlt négy év önkormányzati átalakulását és az átalakulás hatásainak vizsgálatára irányul. A MANORKA projekt és a TÖOSZ, mint projektgazda kiemelt figyelmet fordít az önkormányzatok és ezen belül a polgármesterek szükségleteinek felmérésére az új önkormányzati rendszerben.

Tisztában vagyunk azzal, hogy jelenleg folyik az önkormányzati választási kampány és közeledik a választások napja.  Tekintettel azonban arra, hogy Ön aktív részese volt a rendszer átalakulásának, ezért tartjuk nagyon fontosnak, a kérdőív kitöltését, amely mindössze 30 percet vesz igénybe.

Ezúton szeretnénk sok sikert kívánni Önnek a választásokhoz, amennyiben újra indul, illetőleg köszönjük munkáját és közreműködését, amennyiben már nem kívánja megmérettetni magát a 2014. évi önkormányzati választásokon.

A kutatás eredményét a választásokat követően széles körben publikálni fogjuk és az újra megválasztott polgármestereket a megyei rendezvényeken tájékoztatjuk a felmérés legfontosabb eredményéről, valamint az önkormányzati érdekvédelmi munka megújítására vonatkozó javaslatokról.

A kérdőívek kiértékelése névtelenül történik. Kérjük, hogy a kérdőívet minden esetben a polgármester töltse ki.

A kérdőívet nem szükséges egyszerre kitölteni, az oldalak bal alsó sarkában található gombra kattintva elmenthető, és később folytatható.

A kérdőívet az alábbi linken találja:

http://j.mp/MANORKA_Projekt_megujulo_erdekvedelmi_kerdoiv_2014

 

A kérdőív kitöltésének határideje: 2014. szeptember 30.

Személyes közreműködését és segítségét nagyon köszönjük.

Önkormányzati üdvözlettel:


Dr. Zongor Gábor

TÖOSZ főtitkára

Projektvezető

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu