MAgyar NORvég KApcsolatok

Önkormányzati kapacitás-építés norvég-magyar együttműködéssel

Képviselők Képzése Program - TÖOSZ munkacsomagja

Képviselők Képzése program - újabb sikeres tréning Borsfán


2015. február 5-6-án Gyurkó Béla trénerünk vezetésével a résztvevők által kitűnőként értékelt programra került sor a Képviselők Képzése című projektelemben.

A Képviselők Képzése programot Norvégiából adaptáltuk először 2010-ben az akkori KS-sel közös projektünkben szintén a Norvég Alap támogatásával. A MANORKA projektben folytatni szerettük volna ezt a hasznos és sikeres programot.
Így a tréning tartalmát megújítva a 2014-es önkormányzati választások után újra munkába álltak trénereink.

Gyurkó Béla (a fenti képen balra) sokáig vezette Domoszló község önkormányzatát polgármesterként és így szerzett tapasztalatait már 2010-ben is megvillantotta az akkor indult Képviselők Képzése programban.

Ezúttal Borsfán járt, ahol a teljes képviselő-testület végig részt vett a tréningjén.

Borsfa község Zala megyében, a letenyei járásban található, lakóinak száma 749 fő.

A település az M7 autópályáról letérve könnyen megközelíthető, kiépített infrastruktúrával rendelkezik. Óvodát, iskolát tartanak fenn, gazdasági, kulturális élet tekintetében nagyon szép eredményekről számolhatnak be a borsai önkormányzat képviselői.  

A tréning előkészítésében Horváthné Szirmai Szilvia aljegyző és Jetzin István polgármester vállalt főszerepet a trénerrel együtt. A távolság miatt telefonon és E-mail segítségével egyeztettek, de ezek – mint az kiderült - teljesen elegendőek voltak a sikeres lebonyolításhoz.

 A tréningen 10 fő vett részt, akik mindvégig jelen voltak,  a teljes képviselőtestület képviseltette magát, a polgármesterrel egyetemben. A résztvevők között voltak még közalkalmazottak, köztisztviselők, akik meghatározói a település közéletének. 

 A két nap alatt az alábbi témákat dolgozták fel:

 Az első nap a képviselői szerep, az önkormányzat szervezete valamint az együttműködés témáit vették át.

A második nap feldolgozták a költségvetés, közszolgáltatások, helyi demokrácia és településvezetés, valamint a társadalmi részvétellel kapcsolatos témákat.

 Nagyon tetszett a résztvevőknek a csoportmunka, valamint a szerepjáték, amelyek eddig nem ismert erősségeiket hozták ki.

Trénerünk tapasztalatai közül néhány:

A településeken élő közszereplők nagyon terheltek, sok munkahelyi elfoglaltság mellett vállalnak olyan feladatokat, amelyeket szívesen végeznek, de nagyon sok feszültséget, meg nem értést is okoz.

Látható volt ezen a tréningen is, hogy sok olyan információt kaptak, amelyekkel még esetleg nem foglalkoztak ilyen mélységig, mint például a programköltségvetés.

A résztvevők ismerték ugyan egymást, de néhány feladatmegoldásban való együttműködés más dimenziókat is megnyitott a már nagyon jól működő és meglévő kapcsolatrendszerükben.

Trénerünk meglátása az, hogy a tréning hatására felismernek majd olyan újabb megközelítési, együttműködési, feladat-megoldási, szerepvállalási, lebonyolítási lehetőséget, amelyekkel eddig kevésbé éltek.

 A résztvevők a kitöltött tréningértékelő lapokon kifejezték elégedettségüket, összességében a kapott információkat, módszereket a mindennapokban is használhatónak találták.

Ezúton is köszönet Gyurkó Béla trénerünknek, akinek a munkáját az értékelésben összességében „kiválónak” minősítették.

Köszönet Borsfa község önkormányzatának is nyitottságukért és szakmai elhivatottságukért, amit az önkormányzatok fejlesztését célzó programon való részvétellel is bizonyítottak.

Önkormányzati adatbázis »

Az összes települési önkormányzat adatai egy helyen.

TEREMFOGLALÁS: ITT »

Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: 
Név: 

KÖZÖSSÉGI MÉDIA

MANORKA projekt:
MAgyar - NORvég KApcsolatok

„Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel” projekt
HU11-0005-HU11-PP1-2013

Projektgazda:
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
1071 Budapest, Damjanich u. 44.
1386 Budapest 62. Pf. 908
T: 1-321-24-96, 1-327-24-97
E-mail: toosz@toosz.hu
Honlap: www.toosz.hu